Yasmina Reza: Művészet – A k2 és a werkes Színházi menedzserek közös produkciója

Immáron hagyomány, hogy a Werk Akadémia Színházi menedzser szakos hallgatói vizsgaelőadást szerveznek a Stúdió K Színházban.

Az idén végzős osztály Yasmina Reza Művészet című művét állítja színpadra a k2 Színház felolvasószínházi előadásában.

Werkplakat_keszjpg

A darabról:

A Werk Akadémia Színházi Menedzser szakának vizsgaelőadása a k2 Színházzal közösen létrehozott Yasmina Reza Művészet című művének felolvasó színházi változata. A francia szerző 1995-ben bemutatott sikerdarabja Nagy-Britanniában Olivier-díjat, Franciaországban Moliére-díjat nyert, Magyarországon a Katona József Színház játszotta évekig nagy sikerrel.

A finom lélekrajzzal megírt komédia három barát parázs vitája, melyet egy festmény megvásárlása pattant ki. Serge, a gazdag bőrgyógyász egy nap vesz egy kétszázezer frankot érő képet, amely valójában nem más, mint egy egyhatvanszor egyhuszas, teljesen fehér téglalap. Marcot, Serge legjobb barátját felháborítja a gesztus, úgy érzi, a másik ezzel elárulta egykori eszményeiket, immár nem más, mint egy felfuvalkodott, gazdag sznob. Közös barátjuk, Yvan, épp közelgő esküvőjével bajlódik, nem tudja, hogyan foglaljon állást a kirobbanó konfliktusban, melyben egy barátság és az emberi önazonosság, morális talpon maradás a tét… Ki mondja meg egyáltalán mi a művészet, és mi nem? Barátság-e az, amit szétfeszíthet egy alapvetően érdektelen konfliktus?

Az előadók:

A darabot a k2 Színház társulatának tagjaival állítják színpadra a Werk hallgatói.
A k2 2010 nyarán alakult független színházi műhely, mely a Kaposvári Egyetem akkor másodéves színész-hallgatóiból szerveződött.

A rendező Benkó Bence, a társulat egyik megalapítója és állandó rendezője. A három barátot Horváth Szabolcs, Borsányi Dániel és Domokos Zsolt alakítja.

Rendező: Benkó Bence
Játsszák: Horváth Szabolcs, Borsányi Dániel, Domokos Zsolt

Facebook esemény