Első kétszáz évem

IDŐPONT 2020.02.04. | 20:00


„Akinek van humora, mindent tud. Akinek nincs, mindenre képes.”
A mondás állítólag Királyhegyi Pál író, újságíró, humoristától származik, aki 1900-ban született, 1981-ben halt meg, lényegében részt vett a XX. század teljes őrületében. 19 évesen Horthy elől nyugatra menekült, dolgozott tengerparti hordárként Olaszországban, később Amerikában volt pincér, liftes fiú, nyúlbőrgyári munkás, banki alkalmazott, újságíró és tán még hajléktalan is. Statisztált, majd forgatókönyveket írt Hollywoodban. Később megfordult Angliában, ahol a Daily Telegraphnál dolgozott, és ahogy önironikusan fogalmazott: „1944-ben repültem hazafelé, sürgős volt az utam, nehogy lekéssem az auschwitzi gyorsot.” Nem késte le, de a lágert végül túlélte, 1945-ben térhetett haza, attól kezdve humoristaként élt.

Szabó Zoltán színész ötletére és szereplésével Királyhegyi Pál: Első kétszáz évem című könyvéből készített színpadi darabot a DEKK Színház és a Füge közösen.

Az előadás az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre.



Az előadás hossza: kb. 80 perc

Alkotók:
Színész: Szabó Zoltán
Fény: Major Mátyás, Újvári Zsolt
Díszlet: Jankó Mátyás, Kovács Tamás
Koreográfus: Horkay Barnabás
Zeneszerző/hangdesigner: Csizmás András
Asszisztens: Dézsi Fruzsina
Rendező: Bánki Gergely

Stroboszkóp használata miatt az előadás megtekintését terhes anyáknak, epilepsziásoknak, valamint pacemakerrel rendelkezőknek nem javasoljuk.

Előadás időpontok:

Jegyinformációk
Online jegyvásárlás

Fotók: Bruszán Sándor