ESZME Fesztivál
a Stúdió K Színházban
2012. március 16-18-ig!
Gáspár Máté bevezetője:
Tavalyi első kiadásával az ESZME nem csupán egy újabb színvonalas fesztivállal kívánta gazdagítani a fővárosi gyermek- és ifjúsági színházi kínálatot, hanem programot hirdetett. A bemutatott tucatnyi produkció és a csatlakozó rendezvények egy itthon még viszonylag ismeretlen működési modell, a szakmai ernyőszervezetben rejlő lehetőségeket villantották fel. A program a hat éve egyfajta szolgáltatói bázisként létrejött egyesület közösségteremtő erejét, az együttműködésre nyitott, szabadszellemű és szabadúszó művészek sokszínű munkájából kirajzolódó jellegzetes arculat lehetőségét bizonyította. Ma, amikor a hagyományos, felülről szervezett kulturális intézményeket egyszerre fenyegeti a fenntartó és közönség elpártolása, nem lehet eléggé értékelni az egyéni szándékon alapuló, egyúttal összefogással létrejövő, ráadásul komoly szakmai értékeket hordozó kezdeményezéseket. Ez az a professzionális civil erő, amely képes lehet valódi alternatívát mutatni az amúgy manapság bizonytalansággal és frusztrációval terhes színházi mindennapokban. (Ugyanez a szándék tükröződik az önmagát a közelmúltban újrapozícionáló és újjászervező Független Előadó-művészeti Szövetség stratégiájában is – és üzenetértékű, hogy az érdekképviseleti szervezet elnökének az ESZMÉ-t vezető bábrendezőnőt, Csató Katát választották.)
Nem véletlenül a „végekről”, a megújulás mindenkori zálogának tartott másként gondolkodó és másként cselekvő alkotásmódokból toborzódik a seregszemle. Családi vállalkozások, vidéki mesteremberek, fiatal történetmondók hozzák el szerény kiszerelésű, a gyermeki fantázia bemozdítására építő produkcióikat a Stúdió K-ba, Budapest egyik legdemokratikusabb színházába, ahol báb és színész összhangja a kicsik lelkes tömegén keresztül nyeri meg magának az amúgy távolságtartóbb felnőtteket. A második ESZME fesztivál izgalmas programot kínál ideális helyszínen – s ez a mai körülmények között valódi teljesítmény. Az igazi sikert jelentő méltó érdeklődést és a folytatás lehetőségét azonban csak mi, támogató szellemű nézők biztosíthatjuk. Szerencsére a gyerekeim ezt anélkül is tudják, hogy átgondolnák a fenti érvelést, egyszerűen annyival nyaggatnak: „Ugye minden nap megyünk?”
A Fesztivál műsora:
2012. március 16. péntek délelőtt 11:00
Az aranyhajú királylány
Majoros Ági Bábszínházának vendégjátéka
2012. március 16. péntek délután 15:00
Szemenszedett mese
Az ESZME Társulat vendégjátéka
2012. március 16. péntek este 19:30
A helység kalapácsa
A MárkusZínház vendégjátéka
2012. március 17. szombat délelőtt 11:00
Nem akarok többé boszorkány lenni!
A Tintaló Társulás vendégjátéka
2012. március 17. szombat délután 15:00
Szamár a torony tetején
élő-zenés mesejáték bábokkal
2012. március 17. szombat este 19:30
Karácsony Puncséknál
Az ESZME Társulat vendégjátéka
2012. március 18. vasárnap délelőtt 11:00
Bódog és Szomorilla
A Hepp Trupp vendégjátéka
2012. március 18. vasárnap délután 15:00
A székely menyecske meg az ördög
Fabók Mancsi Bábszínházának vendégjátéka
2012. március 18. vasárnap este 19:30
Repülési lecke kezdőknek
Az ESZME Társulat – Vaskakas Bábszínház vendégjátéka
Belépőjegyek az ESZME Fesztiválra:
Gyerekeknek: 1000.- Ft, Felnőtteknek: 1800.- Ft
1 napos bérlet gyerekeknek: 1600.- Ft
3 napos bérlet gyerekeknek: 5000.- Ft
1 napos bérlet felnőtteknek: 5000.- Ft
3 napos bérlet felnőtteknek: 14000.- Ft
Az ESZME-t, teljes nevén az Európai Szadadúszó Művészek Egyesületét 2006-ban független színházi alkotók – elsősorban a bábművészethez kötődők, továbbá: táncosok, képző- és iparművészek, zenészek – alapították. Történetének elmúlt öt éve alatt tagja lett hat társulat és több mint negyven egyéni alkotó, az ESZME Bábszínház létrehozott tíz új produkciót, az ESZME-tagok előadásait pedig évadonként nagyjából 60 000 gyerek és felnőtt látja. 2011-ben kézenfekvőnek tűnt tehát, hogy az ESZME ernyője alatt egyesült színházi emberek közösen mutatkozzanak meg, mutassák be elért eredményeiket. 2012-ben sincs ez másképp. A koncepció nem változott, a hely igen: a Tháliából a Stúdió K-ba – kőszínházból független játszóhelyre – költözik az ESZME Fesztivál. ,,Budapest egyik legdemokratikusabb színházába, ahol báb és színész összhangja a kicsik lelkes tömegén keresztül nyeri meg magának az amúgy távolságtartóbb felnőtteket”, ahogy a fesztivál ajánlója-védnöke, Gáspár Máté fogalmaz. Egy márciusi hosszú hétvégén kilenc bábelőadás, hat a gyerekeknek, három a felnőtteknek. Mert a bábszínház nem esik egybe a gyerekszínházzal: életkori korlátok nélkül élvezhető. És mert a jó színházból sosem elég.
Az ESZME Fesztivál alatt a Kollázs teremben Tóth Eszter kiállítását tekinthetik meg:
no images were found