50 ÉVES A STÚDIÓ K – JUBILEUMI RENDEZVÉNYSOROZAT 6/3 – GÖMBÖLYŰ ÉS GYÖNYÖRŰ


A Stúdió K jubileumi rendezvénysorozatának harmadik
alkalmán SZŐKE SZABOLCS, RÁCZ ATTILA, HOMONNAI KATALIN és SPILÁK LAJOS beszélgetnek a báb szerepéről a kortárs színházban, valamint ehhez kapcsolódva a Stúdió „K”-bábos előadásairól és az 1997-ben önállósodott egykori Hólyagcirkuszról.

A társulat történetének a felelevenítése élesen szegezi napjainknak a kérdést, hogy lehet-e egy leegyszerűsített hatásokhoz és véleményekhez szoktatott kulturális közegben a valóságot árnyaltan, néha meghökkentően, és folyamatait az abszurditásig fokozva láttatni? Más szóval van-e napjaink közönségében igény arra, hogy saját világát mintegy fonákjáról, sőt költészetté párolva szemlélje.
A Hólyagcirkusz Társulat ugyanis bravúrosan egyensúlyozott a groteszk és a fenséges, a cirkusz, a zene és a képzőművészet határán, egyaránt inspirációt merítve olyan „pesszimista” klasszikusokból, mint Thomas Bernhard és Danyiil Harmsz művei, vagy éppen a színészek saját szövegeiből.

A beszélgetést DARIDA VERONIKA esztéta, az ELTE BTK habilitált egyetemi docense vezeti.

50 ÉVES A STÚDIÓ K – JUBILEUMI RENDEZVÉNYSOROZAT
A hatrészes rendezvénysorozat nem emlékállítás az alkotócsoport és színház kivételesen izgalmas történetének, hanem – a színház szellemiségéhez méltóan – kritikusan elemzi a múltat, sőt, ha kell, vitába száll vele, ütközteti a jelennel. Minden alkalommal neves színházcsinálókat és kutatókat hívunk meg, hogy reflektáljanak a Stúdió K örökségére. A beszélgetéseket Sándor L. István színháztörténész, Darida Veronika esztéta, valamint Fodor Tamás a Stúdió “K” alapítója vezeti.

Az ingyenes eseményre ezen a linken lehet regisztrálni: https://forms.gle/we9mTJAnPGoGT1nB

Leírás a beszélgetéssorozat első és második alkalmáról.

A programot a Nemzeti Kulturális Alap támogatja