História

A Stúdió “K” színházi alkotóközösség tevékenységének kronológiája
Bemutatók, lényeges vendégjátékok a résztvevő művészekkel
(vastagítva a debütálás)

Az Orfeo Csoport honlapja

——————————————————————————————————————————————–
1971. november 13. [az akkori HNF Budapest, Kinizsi utcai tanácstermében]

Etoile – Jorge Semprun: A háborúnak vége
c. forgatókönyvéből készült c. színházi játékkal jelentkezik az akkor Orfeo Stúdió néven működő Stúdió “K” színházi alkotóközösség.

Fodor Tamás
Angelus Iván, Eczl Margit, Elek László, Fábri Péter, Fábry Péter, Gaál Erzsébet, Janisch Kornélia, Kató Balázs, Mélykuti Ilona, Oszkay Csaba, Popov István, Székely B. Miklós, Szőke Szabolcs (Szitányi András, Villányi Zoltán)

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
1972. január 28. [HNF Kinizsi u. székház]

Enzensberger: Havannai kihallgatás – koncertszerű előadás a közönség között
——————————————————————————————————————————————–
1972. április 29. [HNF Kinizsi u. székház< Miskolcon premier] 1. változat
Vurstli (mozgásfantázia Sipos Áron szövegével)

Fodor Tamás
Angelus Iván, Bak Zsófia, Eczl Margit, Elek László, Gaál Erzsébet, Janisch Kornélia, Kató Balázs, Mélykuti Ilona, Oszkay Csaba, Papadimitriu Athina, Popov István, Székely B. Miklós, Szőke Szabolcs
——————————————————————————————————————————————–
1972. augusztus 16. [Dagály Ifjúsági Klub]
Vurstli (mozgásfantázia Sipos Áron szövegével) 2. változat

Fodor Tamás
Angelus Iván, Bak Zsófia, Elek László, Gaál Erzsébet, Kató Balázs, Oszkay Csaba, Popov István, Székely B. Miklós, Szőke Szabolcs
——————————————————————————————————————————————–
1972. november 11. [Ganz Mávag Művelődési Ház]
Halmos Ferenc: Szüret (történelmi témájú akciójáték, ősbemutató)

Fodor Tamás
Bak Zsófia, Elek László, Gaál Erzsébet, Gaál Éva , Kató Balázs, Kiss Mihály, Kovács Mihály, Mélykuti Ilona, Morassy Ákos, Oszkay Csaba, Székely B. Miklós, Szőke Szabolcs, Takács Ferenc

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
1973. november 5. [Budaörsi úti Kollégium>Duna Művelődési Ház] 1974 február 5 [Duna Művelődési Ház]

Szélmalomharc – Petőfi

Eczl Margit, Gaál Erzsébet, Kató Balázs, Oszkay Csaba, Székely B. Miklós
——————————————————————————————————————————————–
1973. november 10. [Duna Művelődési Ház]
Golgota
(Parafrázis B.Brecht A nevelő úr c. darabja nyomán)
Zene: Szőke Szabolcs
Versek: Kiss Mihály

Fodor Tamás
Angelus Iván, Gaál Erzsébet , Ház Attila, Kató Balázs, Kiss Mihály, Oszkay Csaba, Székely B. Miklós , Szőke Szabolcs, (Bak Zsófia, Elek László), (Rácz Lídia, Vas Zsuzsa)
——————————————————————————————————————————————–
1974. január 16. [Duna Művelődési Ház]
Vurstli (mozgásfantázia Sipos Áron szövegével) 3. változat

Fodor Tamás
Angelus Iván, Gaál Erzsébet, Kató Balázs, Oszkay Csaba, Popov István, Székely B. Miklós, Szőke Szabolcs
——————————————————————————————————————————————–
1974. február 5. [Duna Művelődési Ház]
Studs Terkel: Vasmunkások

Kató Balázs, Oszkay Csaba, Székely B. Miklós, Angelus Iván
Zene: Szőke Szabolcs, Vas János
——————————————————————————————————————————————–
1974. december 7. [Duna Művelődési Ház
Bankett
(improvizáció Bereményi Géza Műdal c. novellájára)

Angelus Iván, Gaál Erzsébet, Madarász György, Oszkay Csaba, Székely B. Miklós, Szőke Szabolcs
——————————————————————————————————————————————–
1976. március 13. [Józsefvárosi Művelődési Ház]
Bereményi Géza: Poremba (ősbemutató)

Fodor Tamás
Fazekas István, Földi Zoltán
, Gaál Erzsébet, Kiss Mihály, Németh Ilona, Székely B. Miklós

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
1976. november 27. [HVDSZ Jókai Művelődési Ház. Akácfa u]
Lakótelep (életkép Dániel Ferenc ötletéből)

Fodor Tamás
Angelus Iván, Fazekas István, Németh Ilona, Oszkay Csaba, Székely B. Miklós

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
Patyolat (életkép Dániel Ferenc ötletéből)

Fodor Tamás
Angelus Iván, Bajovics Rózsa, Fazekas István, Gaál Erzsébet, Madarász György, Török Márta

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
Csehov: A 6.sz. kórterem (a novella feldolgozása)

Kiss Mihály
Bajovics Rózsa, Fodor Tamás, Oszkay Csaba, Székely B. Miklós – Víg Mihály
——————————————————————————————————————————————–
1977. március [HVDSZ Jókai Művelődési Ház. Akácfa u.]
Bella István: Sárkeresztúri ének – irodalmi kompozíció

Angelus Iván, Fazekas István, Fodor Tamás, Gaál Erzsébet, Oszkay Csaba
——————————————————————————————————————————————–
1977. július 3. [Óbudai Amphiteatrum]
A halhatatlanságra vágyó királyfi
közönség (-és báb)játék Juhász Ferenc nyomán

Angelus Iván, Fazekas István, Fodor Tamás, Gaál Erzsébet, Németh Ilona, Oszkay Csaba, Székely B. Miklós
——————————————————————————————————————————————–
1977. december 10. [HVDSZ Jókai Művelődési Ház, VIII. Lőrinc pap tér]
Georg Büchner: Woyzeck

Fodor Tamás
Angelus Iván, Fazekas István (Nagy József), Fodor Tamás, Gaál Erzsébet, Kamondy Ágnes (Szőke Szabolcs), Németh Ilona, Oszkay Csaba, Székely B. Miklós – Somoskői Lajos Soma, Dévényi Éva

(játékhelyek, vendégszereplések, fesztiválok 1981-ig): Kazincbarcika , az ország szinte minden városa, Bécs, London, Wrocław, Varsó, Amszterdam Firenze , Caracas

no images were found


————————————————————————————————————————-
1978. április 11. [HVDSZ Jókai Művelődési Ház, VIII. Lőrinc pap tér]
Nagy László: Pátriárka
Angelus Iván, Fazekas István, Fodor Tamás, Gaál Erzsébet, Oszkay Csaba

Kiss Anna: A macskaprémes hölgy
Gaál Erzsébet
——————————————————————————————————————————————–
1979. május 17. [HVDSZ Jókai Művelődési Ház és munkásszállók]
Karinthy Kávéház irodalmi kabaré

Angelus Iván, Fazekas István, Fodor Tamás, Gaál Erzsébet, Oszkay Csaba, Székely B. Miklós
——————————————————————————————————————————————–
1980. április 26. [HVDSZ Jókai Művelődési Ház. Akácfa u]
J.Genet:A balkon

Fodor Tamás
Csák Zsuzsa, Ecsedi Erzsébet, Fazekas István, Gaál Erzsébet, Nagy József, Németh Ilona, Oszkay Csaba, Székely B. Miklós, Tóth József(Csorba István Sándor) – Babusik FerencSzeredás András

Fontosabb vendégjátékok:
Belgrád, Amsterdam

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
1981. február 11. [HVDSZ Jókai Művelődési Ház. Akácfa u]
Kintorna (G.Büchner: Leonce és Léna I.)

Fodor Tamás
Csák Zsuzsa, Csorba István Sándor, Ecsedi Erzsébet, Fazekas István, Nagy József, Oszkay Csaba, Spilák Lajos, Szőke Szabolcs

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
1982. május 15. [HVDSZ Jókai Művelődési Ház. Akácfa u]
G.Büchner: Leonce és Léna II.

Fodor Tamás
Csorba István Sándor, Nyakó Júlia(Ecsedi Erzsébet), Fodor Tamás, Halmágyi Sándor, Kútvölgyi Erzsébet (Nyakó Júlia), Oszkay Csaba

Fontosabb vendégjátékok: London, Poznan
——————————————————————————————————————————————–
1981. október 7. [HVDSZ Jókai Művelődési Ház. Akácfa u]
TEAHÁZ (kulturális, politikai, oktatási talk show-k 1982.IV.24-ig, betiltásig]
——————————————————————————————————————————————–
1983. december 17. [Fővárosi Gázművek Művelődési Háza, Aquincum]
Füst Milán: Catullus

Fodor Tamás
Bakos Éva, Fehérvári Zoltán, Gundel-Takács Gábor (Ognyenovics Nikola), Illés Edit, Michels Gábor, Nyakó Júlia, Petri Anna, Szalai-Szabó István
——————————————————————————————————————————————–
1984. június 23. [Fővárosi Gázművek Művelődési Háza, Aquincum]
Mosonyi Alíz: A rózsa
(mesejáték, ősbemutató)

Bakos Éva, Gundel-Takács Gábor, Illés Edit, Petri Anna (Spilák Lajos)
——————————————————————————————————————————————–
1985. február 19. [Fővárosi Gázművek Művelődési Háza, Aquincum]
Tabarin komédiák (Elcserélt levelek, ?), Illyés Gyula: A kereszthez csalt három széptevő

Bakos Éva, Csorba I. Sándor, Czákler Kálmán, Illés Edit, Kertész Kata, Petri Anna, Jámbor Jolán
——————————————————————————————————————————————–
1986. január 11. [Fővárosi Gázművek Művelődési Háza, Aquincum]
Fodor Tamás: Elektra
(drámai kollázs, ősbemutató)

Fodor Tamás
Bakos Éva, Bor Géza(1986.10.18>Halmágyi Sándor, 1987.06.10 >Mucsi Zoltán), Csorba István Sándor, Czákler Kálmán, Siroki Sándor ( 86.10.18>Hornung Gábor), Illés Edit, Kertész Kata, Petri Anna (1986.10.18>Soltész Judit, 1987.06.10 >Pajor Eszter), Szalai Szabó István, Tamási Zoltán (Jámbor Jolán, Lovasi Eszter, Török Katalin, Valyuch Annamária)

Fontosabb vendégjátékok: Szolnoki Szigligeti Színház, Giessen, Nyugat-Berlin
——————————————————————————————————————————————–
1987. november 14. [Fővárosi Gázművek Művelődési Háza, Aquincum]
Zalán Tibor: Ószeresek (ősbemutató)

Fodor Tamás
Bakos Éva, Czákler Kálmán, Illés Edit, Kertész Kata, Szalai Szabó István, Tamási Zoltán

Fontosabb vendégjáték: Szolnoki Szigligeti Színház, Újvidéki Magyar Színház
——————————————————————————————————————————————–
1990. december 7. [Fővárosi Gázművek Művelődési Háza, Aquincum illetve Szolnoki Szigligeti Színház]
Szilágyi Andor: Szűz tíz tojással
(ősbemutató)

Fodor Tamás
Czákler Kálmán, Dudás Kati, Fazakas Péter, Illés Edit, ImreVé Zoltán, Spilák Zsuzsa, Rajk László, Németh Ilona
——————————————————————————————————————————————–
1991 – 1994: Fodor Tamás másirányú feladata miatt
a Stúdió “K” színházi alkotóközösség szüneteltette a tevékenységét, tagjai hivatásos színházakban játszottak, rendeztek, vagy saját műhelyeket hoztak létre.
——————————————————————————————————————————————–
1995. február 8. Műcsarnok
Zalán Tibor: Veszteglés
(etüdsor)

Fodor Tamás
Csabai Judit, Dióssi Gábor, Homonnai Katalin, Hajdu Szabolcs, Illés Edit, Novák Géza Máté, Rácz Attila – (Németh Ilona, Terray Barnabás, Csala József/Fodor Gergely
——————————————————————————————————————————————–
1995. december 14. A Mátyás u. 9. megnyitása,
De Coster-Brueghel-Fodor T.: Flandriai csínytevések (Till Ulenspiegel)
(gyerekeknek szóló kaland-színház)

Fodor Tamás
Csabai Judit, Dióssi Gábor, Homonnai Katalin, Illés Edit, Novák Géza Máté, Rácz Attila, Tzafetás Roland – (Németh Ilona, Csala József/Fodor Gergely

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
1996. január 26.
Csáth Géza: Zách Klára
történelmi tragikomédia

Fodor Tamás
Bánky Gergely, Csabai Judit, Dióssi Gábor, Homonnai Katalin, Hajdu Szabolcs(Szabó Domokos) Illés Edit(Nagy Mari), Novák Géza Máté(Nádasi László), Rácz Attila, Tzafetás Roland, Gömöri Gergő, Logosi Dani – (Németh Ilona, Csala József/Fodor Gergely

Magyar Színikritikusok díja
——————————————————————————————————————————————–
1996. október 11.
Ionesco:
Jacques vagy a behódolás (Jacques ou la soumission)

(naturalista színmű)
és
A kötelesség oltárán (Victimes du devoir)

(áldráma)

Fodor Tamás
Bánky Gergely, Csabai Judit, Dióssi Gábor, Homonnai Katalin, Illés Edit, Nádasi László, Novák Géza Máté, Rácz Attila, Tzafetás Roland – (Németh Ilona, Fodor Gergely
——————————————————————————————————————————————–
1996. december 18 .
Szilágyi Andor: Grimm-mese
(bábszínház gyerekeknek)

Fodor Tamás
Szőke Szabolcs
Csabai Judit, Homonnai Katalin, Illés Edit(Hannus Zoltán), Nádasi László, Novák Géza Máté, Rácz Attila, Szabó Domokos, Tzafetás Roland – (Németh Ilona, Fodor Gergely)
——————————————————————————————————————————————–
1997. április 18.
Wassermann – Lajos Sándor: Caspar Hauser
(profán misztérium)

Fodor Tamás
Csabai Judit, Csák Zsolt, Fodor Tamás, Homonnai Katalin, Illés Edit(Hannus Zoltán), Nádasi László, Rácz Attila, Szabó Domokos, Tzafetás Roland – (Németh Ilona, Fodor Gergely, Zubek Adrienn)
——————————————————————————————————————————————–
1997. október 19.
Szőke Szabolcs: Hólyagcirkusz
(etno-opera-buffa)

Homonnai Katalin, Nádasi László, Rácz Attila, Spilák Lajos, Szabó Domokos, Szőke Szabolcs, Palya Bea, Monori András, Juhász Gábor (>Kuncsner Mónika, Tóth Evelin, Eszes Fruzsina)
——————————————————————————————————————————————–
1998. január 16.
Franz Kafka nyomán – Lajos Sándor: Szűrővizsgálat
(K. und K. burleszk)

Fodor Tamás
Csabai Judit, Csák Zsolt, Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Nádasi László, Szabó Domokos, Tzafetás Roland – (Németh Ilona, Fodor Gergely, Zubek Adrienn)

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
1998. április 26.
Andersen – Fodor Tamás: A császár új ruhája
(bábszínház gyerekeknek)

Zene: Sáry László
Fodor Tamás
Csabai Judit, Csák Zsolt (Bethlenfalvy Ádám), Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Nádasi László, Szabó Domokos, Tzafetás Roland(Nyitrai Illés), Lugosi Dani, Zubek Adrienn – (Németh Ilona, Fodor Gergely)
——————————————————————————————————————————————–
1998. október 30.
Szőke Szabolcs: Keserű bolondok
(miseria-opera-seria)

Hólyagcirkusz Társulat
Deák Varga Rita, Homonnai Katalin, Nádasi László, Rácz Attila, Spilák Lajos, Szabó Domokos, Szőke Szabolcs, Palya Bea (>Tóth Evelin)
——————————————————————————————————————————————–
1998. december 4.
Kleist: Amhitryon
(isteni szórakozás)

Fodor Tamás
Csabai Judit, Csák Zsolt, Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Nádasi László, Szabó Domokos, Tzafetás Roland – (Németh Ilona, Fodor Gergely, Zubek Adrienn)

V. Alternatív Színházi Szemle
A legjobb férfi színész: Hannus Zoltán
——————————————————————————————————————————————–
1999. március 18.
Arthur Schnitzler: Körtánc
(színpadi dekameron)

Fodor Tamás
Csabai Judit, Eszes Fruzsina, Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Huszár Zsolt, Nagy Mari, Nyakó Júlia, Nádasi László, Nyitrai Illés, Szabó Domokos, Tzafetás Roland (Nyitrai Illés) – (Bacskó Tünde, Németh Ilona, Fodor Gergely, Swierkiewicz Áron)
——————————————————————————————————————————————
1999. április 1.
Szőke Szabolcs – Spilák Lajos: Zene-Katasztrófa
Két művészetromboló zenebohóc etűdjei Thomas Bernhard szövegekre
——————————————————————————————————————————————–
1999. augusztus 21 – 23.
Vendégjáték Venezuelában, az International Puppets Children Theatre Festival of Caracas programban
Szilágyi Andor: Grimm &Grimm

Csabai Judit, Homonnai Katalin, Hannus Zoltán, Nádasi László, Rácz Attila, Szabó Domokos, Tzafetás Roland – Németh Ilona, Fodor Gergely, Fodor Tamás, Terray Barnabás, Báthory Orsolya
——————————————————————————————————————————————–
1999. október 10.
Grimm – Kántor Péter – Sáry László: Brémai muzsikusok
(bábszínház)

Fodor Tamás
Eszes Fruzsina , Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Nádasi László, Nyitrai Illés, Szabó Domokos, (Németh Ilona, Fodor Gergely)
——————————————————————————————————————————————–
1999. október 22.
Szőke Szabolcs: Ezeregy Szindbád
(favola-opera-erotica)

Homonnai Katalin, Nádasi László, Rácz Attila, Spilák Lajos, Szabó Domokos, Szőke Szabolcs, Dióssi Gábor, Enyedi Éva, Horváth Ágnes, Spilák Balázs és Benjámin, Monori András, Szalai Péter
——————————————————————————————————————————————–
2000. március 10.
Forgách András: A Szűz, a Hulla, a Püspök és a Kések
szabad futamok Gabriel García Márquez: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája c. regénye nyomán

Fodor Tamás
Bogdán Árpád, Csabai Judit, Csák Zsolt (Huszár Zsolt), Eszes Fruzsina , Fodor Tamás, Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Kiss Attila, Nádasi László, Nyitrai Illés, Szabó Domokos, Topor Rita (Szegő György Németh Ilona, Fodor Gergely, Bacskó Tünde)
——————————————————————————————————————————————–
2000. április 7 – 16.
VI. Alternatív Színházi Szemle
(Budapest,)
A Szűz, a Hulla, a Püspök és a Kések

A legjobb férfi színész díja: Nádasi László
——————————————————————————————————————————————–
2001. április 14.
Conegliano Satira Musicale Festival – Olaszország
Zene-Katasztrófa
——————————————————————————————————————————————–
2000. május 12-13.
Festival Passages Universitaires Nancy
Zenekatasztrófa
Keserû bolondok
——————————————————————————————————————————————–
2000. június 14.
Országos Színházi Találkozó
A legjobb dramatizálás díja: Forgách András A Szűz, a Hulla, a Püspök és a Kések című művéért
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának díja az együttes munkáért: Stúdió „K”
——————————————————————————————————————————————–
2001. június
Fõvárosi Önkormányzat
Az 1999/2000-es színházi évad mûvészeti díja
A legjobb alternatív színház díja: Stúdió „K”
——————————————————————————————————————————————–
2000 június 15 – 30. Miskolc
Magyar Színházak Fesztiválja 2000

A császár új ruhája
Fesztiváldíj
——————————————————————————————————————————————–
2000. október 20.
Szőke Szabolcs: Utolsó pacc
(zenés kaszkádli)

Hólyagcirkusz Társulat
Eszes Fruzsina, Homonnai Katalin, Nádasi László, Rácz Attila, Spilák Lajos, Szabó Domokos, Szőke Szabolcs, Enyedi Éva, Kuncsner Mónika, Bratka Borbála, Hegedűs Tibor, Winkler Gazdag Géza
——————————————————————————————————————————————–
2000. október 28.
Részvétel a SOROS Stúdiószínházi Napok 2000 rendezvényén
A Budapesti Őszi Fesztivál keretében:

A szűz, a hulla, a püspök és a kések
——————————————————————————————————————————————–
2000. december 8.
Zalán Tibor: Halvérfesték (abszurd drámai költemény)

Fodor Tamás
Bacskó Tünde, Bogdán Árpád, Eszes Fruzsina , Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Nádasi László, Szabó Domokos, Topor Rita, (Csaba Oszkay, Németh Ilona, Fodor Gergely)

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
2001. január 28.
Balla Zsófia – Szőke Szabolcs: Rózsa és Ibolya (báb daljáték gyerekeknek Arany János műve nyomán)

Fodor Tamás
Bacskó Tünde (Nyakó Júlia), Eszes Fruzsina , Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Nyakó Júlia, Nádasi László, Nyitrai Illés, Szabó Domokos, Topor Rita(Kakasy Dóra) – Spilák Lajos, Szőke Szabolcs, (Németh Ilona, Fodor Gergely)

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
2001. április 24.
I.Gyermekszínházi Szemle Budapest
Rózsa és Ibolya
Assitej “Üveghegy-díj” a legjobb előadásért
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma rendezői díja
Színikritikusok díja 2001/2002
A legjobb gyerekelőadás
——————————————————————————————————————————————–
2001. június 8.
Szeredás András és Fodor Tamás: Marcello és Camillo
(bohózat) Beckett emlékének, írta ír és más szerzők műveinek ismeretében Szeredás András és Fodor Tamás

Fodor Tamás
Csák Zsolt, Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Kiss Attila, Nyitrai Illés, Szabó Domokos, Topor Rita, (Szegő György, Németh Ilona, Fodor Gergely)
——————————————————————————————————————————————–
2001. június 23.
Unidram Festival – Festival Für „Off Theater” (,Potsdam)
Keserű bolondok
——————————————————————————————————————————————–
2001. november 8.
Szőke Szabolcs: Kontrapunkt
Zenés vÉgjáték

Eszes Fruzsina, Homonnai Katalin, Spilák Lajos, Szőke Szabolcs, Hegedűs Tibor
——————————————————————————————————————————————–
2001. november 15.
Hajdu Szabolcs: Tamara
(minimál-burleszk)

Hajdu Szabolcs, Bacskó Tünde, Nyitrai Illés, Szabó Domokos, Török-Ilyés Orsolya
——————————————————————————————————————————————–
2002. február. 22.
Békés Pál: Visz-a-víz! [két fél-komédia] (Egyidőben két helyszínen játszódó, azonos történet egy női és egy férfi társaság szemszögéből. A közönség a szünetben helyet és helyiséget cserél)

Fodor Tamás
Bacskó Tünde, Eszes Fruzsina , Hannus Zoltán, Huszár Zsolt, Homonnai Katalin, Nyakó Júlia, Nádasi László, Nyitrai Illés (Réthelyi András), Szabó Domokos, Topor Rita, (Szegő György, Németh Ilona, Fodor Gergely)
——————————————————————————————————————————————–
2002. május 26.
Mosonyi Aliz – Szőke Szabolcs: Csipkerózsika (varázslatos mesejáték a Grimm-mese nyomán)

Fodor Tamás
Eszes Fruzsina (Tamási Zoltán), Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Fazakas Júlia (Kakasy Dóra), Nádasi László, Nyakó Júlia (Bacskó Tünde), Z.Papp Zoltán (Szabó Domokos) (Téglás Márton), Szőke Szabolcs, Spilák Lajos, (Németh Ilona, Csanádi Judit, Fodor Gergely)

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
2002. június 5.
Unidram Festival – Festival Für „Off Theater” (Potsdam)
Hólyagcirkusz
——————————————————————————————————————————————–
2002. november 8.
Forgách András: A görény dalazenés tortura dell’arte Danilo Kiš Borisz Davidovics síremléke c. regényei nyomán
Baksa Imre, Bogdán Árpád, Fodor Tamás, Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Kapp, Melissa (Kakasy Dóra), Nádasi László, Sheffer, Clint Phillip(Hernádi Csaba), Tamási Zoltán, Z.Papp Zoltán, (Fodor Gergely, Szegő György, Németh Ilona, Swierkiewicz Áron)

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
2002. december 14.
Szőke Szabolcs:
Bohóc Biblia

Hólyagcirkusz Társulat
Eszes Fruzsina, Hegedűs Tibor, Homonnai Katalin, Kuncsner Mónika, Nádasi László, Rácz Attila, Spilák Lajos, Szabó Domokos, Szőke Szabolcs (Fodor Gergely)
——————————————————————————————————————————————–
2003. február 7.
Edward Albee: Zoo Story

Cserje Zsuzsa
Hannus Zoltán, Nádasi László (Fodor Gergely)

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
2003. március 7.
Clint Phillip Sheffer: Angel Land
Sheffer,Clint Phillip, Kapp,Melissa, Hannus Zoltán, Baksa Imre
——————————————————————————————————————————————–
2003. május 16.
Marczibányi Téri Művelődési Központ-Gyermekszínházak Háza

a Zsűri és a polgármester különdíja:
Mosonyi Aliz: Csipkerózsika
——————————————————————————————————————————————–
2003. május 18.
Festival Theater der Dinge – Berlin
Keserű bolondok
——————————————————————————————————————————————–
2003. szeptember 28.
Részvétel a Magyar Stúdiószínházak Találkozóján (Bárka)
Forgách András: A görény dala
——————————————————————————————————————————————–
2003. október 10.
Vörös István: Švejk, a féregirtó
békebeli komédia

Fodor Tamás
Baksa Imre, Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Horváth Zsuzsa, Kakasy Dóra, Mezei Lajos (Fodor Tamás), Nádasi László, Nyakó Júlia, Tamási Zoltán, (Fodor Gergely, Szegő György, Németh Ilona)

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
2003. október 25.
Részvétel a SOROS Fesztiválon
Forgách András: A görény dala

Fodor Tamás
Baksa Imre, Bogdán Árpád, Fodor Tamás, Hannus Zoltán, Hernádi Csaba, Homonnai Katalin, Kakasy Dóra, Nádasi László, Tamási Zoltán, Z.Papp Zoltán, (Dankó Kata, Fodor Gergely, Szegő György, Swierkiewicz Áron, Németh Ilona)
——————————————————————————————————————————————–
2003. november 7.
Szőke Szabolcs: Szemétre a vénasszonnyal!
Anarchista cirkuszi opera

Hólyagcirkusz Társulat
Homonnai Katalin, Józsa Boglárka, Kuncsner Mónika, Nádasi László, Rácz Attila, Spilák Lajos, Szabó Domokos, Szőke Szabolcs, Tamási Zoltán, Tóth Evelin, (Fodor Gergely)
——————————————————————————————————————————————–
2003. december 20.
Nemzeti Színházban:
Mosonyi Aliz: Hamupipőke
Mesejáték

Fodor Tamás Darvas Ferenc
Baksa Imre, Fodor Gergely, Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Kakasy Dóra, Nádasi László, Nyakó Júlia, Spilák Lajos, Szabó Domokos, Tamási Zoltán, Z.Papp Zoltán (Téglás Márton) (Németh Ilona, Szegő György, Rácz Dóra – Szabó Szilvia)

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
2004. március 26.
Hánoch Levin: Nőtlenek és hajadonok
szinglikomédia

Cserje Zsuzsa
Balog Judit, Hannus Zoltán, Jámbor József, Murzsa Renáta, Nádasi László, (Fodor Gergely, Swierkiewicz Áron)
——————————————————————————————————————————————–
2004. május 12.
Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléja, Kaposvár
Mosonyi Aliz: Csipkerózsika
Fődíj, Üveghegy-díj
——————————————————————————————————————————————–
2004. június 4-8.
Részvétel a Pécsi Országos Színházi Találkozó Off programjában
Mosonyi Aliz: csipkerózsika
Szőke Szabolcs: Bohóc Biblia
——————————————————————————————————————————————–
2004. június 25.
Tamási Zoltán: Gyilkos nap (Héroszok)
minimál burleszk

Tamási Zoltán
Csák Zsolt, Csuja Imre, Hannus Zoltán, Hernádi Csaba, Homonnai Katalin, Magyar Attila (Mucsi Zoltán), Tamási Zoltán, (Fodor Gergely, Swierkiewicz Áron, Veszprémi Judit)
——————————————————————————————————————————————–
2004. szeptember
Színikritikusok díja 2003/2004
A legjobb gyerekelőadás:

Mosonyi Aliz: Hamupipőke
Fodor Tamás
Baksa Imre, Fodor Gergely, Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Kakasy Dóra, Nádasi László, Nyakó Júlia, Spilák Lajos, Szabó Domokos, Tamási Zoltán, Z.Papp Zoltán (Téglás Márton) (Németh Ilona, Szegő György, Rácz Dóra – Szabó Szilvia)
——————————————————————————————————————————————–
2004. december 11.
Forgách András: Halni jó!
gonosz bohó

Fodor Tamás
Baksa Imre, Epres Attila, Fodor Annamária, Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Horváth Zsuzsa, Nádasi László, Nyakó Júlia, Tamási Zoltán, Téglás Márton, Fodor Gergely, Swierkiewicz Áron, Veszprémi Judit (Németh Ilona, Szegő György)
——————————————————————————————————————————————–
2005. február 18.
Hólyagcirkusz Társulat (Szőke Szabolcs)
Csődcsicsergő avagy művésznő a csúcsponton
áriákkal terhelt szöghegedű kíséret

Eszes Fruzsina, Homonnai Katalin, Nádasi László, Rácz Attila, Spilák Lajos, Szabó Domokos, Szőke Szabolcs, Tóth Evelin (Fodor Gergely)
——————————————————————————————————————————————–
2005. április 23.
Szilágyi Andor: Kelekótya Jonathán
(ármány- és szerelemszínház iskolásoknak)

Fodor Tamás
Németh Ilona, Szőke Szabolcs (Rácz Dóra, Fodor Gergely, Veszprémi Judit)
Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Nádasi László, Nyakó Júlia, Spilák Lajos, Szabó Domokos, Téglás Márton, Tamási Zoltán

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
2005. május 18.
III. Országos Gyermekszínházi Szemle (Marczibányi Téri Művelődési Központ)
„A Stúdió K Színház az éveken át magas színvonalon bemutatott gyermekelőadásaiért különdíjat kapott.”
Hannus Zoltán Naphtalini Gombnyissz megformálásáért elnyerte a legjobb színészi alakítás díját
——————————————————————————————————————————————–
2005. május 26.
D.E.Sz.KA Sopron
Forgách András: Halni jó!
Részvétel
——————————————————————————————————————————————–
2005. június 2.
Dunaújvárosi Fesztivál
Bohóc Biblia
Részvétel
——————————————————————————————————————————————–
2005. június 17.
St.Pölten (Ausztria)
Szemétre a vénasszonnyal!
Részvétel
——————————————————————————————————————————————–
2005. június 25.
Tamási Zoltán: Fűrészelés, forgácsolás és egyéb roncsológyakorlatok
(Etűd-fűzér)

Egyed Attila m.v., Géczi Zoltán, Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Kakasy Dóra, Németh Orsolya m.v., Nyakó Júlia, Szabó Domokos
R: Tamási Zoltán A: Veszprémi Judit
——————————————————————————————————————————————–
2005. július 22.
XI. Szegedi Alternatív Színházi Szemle
Hólyagcirkusz Társulat (Szőke Szabolcs)
Csődcsicsergő avagy művésznő a csúcsponton
A legjobb előadás (Csődcsicsergő)
A legjobb rendezés és legjobb színházi zene (Szőke Szabolcs),
A legjobb előadó (Eszes Fruzsina)
A legjobb énekes (Tóth Evelin)
A legjobb szöghegedűs (Nádasi László)
Fiatal Kritikusok díja· a legjobb férfi alakítás – megosztva: Spilák Lajos
——————————————————————————————————————————————–
2005. november 25.
Barbara őrnagy G. B. Shaw után (szatírjáték)
A stúdiószínpadi változatot Szeredás András és Fodor Tamás írta

Fodor Tamás, Géczi Zoltán, Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Horváth Zsuzsa, Kakasy Dóra, Nádasi László, Nyakó Júlia, Szabó Domokos, Tamási Zoltán, Téglás Márton

R: Fodor Tamás D: Szegő György J: Németh Ilona
M: Kolics Ágota, Kiss-Végh Emőke, Tóth Evelin, Swierkiewicz Áron

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
2006. március 10.
Hólyagcirkusz Társulat: Don Cristóbal pályázat
——————————————————————————————————————————————–
2006. március 24.
Sztefán Canev: Szókratész utolsó éjszakája (magyarországi bemutató) – börtön-komédia

R: Cserje Zsuzsa
Sz: Lukáts Andor m.v., Hannus Zoltán, Nyakó Júlia
——————————————————————————————————————————————–
2006. június 2.
Sławomir Mrożek komédiájából készült átirat (Gyarmati Kata): 3 ÉJ
R: Czajlik József Z: Monori András

SZ: Tamási Zoltán, Hannus Zoltán, Nyakó Júlia

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
2006. október.15.
a Nemzeti Színházban:
Mosonyi Aliz – Sáry Bánk: Varázsfuvola-mese
Schikaneder szövegkönyve alapján

R: Fodor Tamás Báb: Németh Ilona D: Szegő György
Sz: Büki Marcell, Géczi Zoltán, Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Horváth Zsuzsa, Nádasi László, Nyakó Júlia, Spilák Lajos, Szabó Domokos, Tamási Zoltán, Téglás Márton valamint Kovács Marianna (fuvola) és Varasdy Zsuzsa (cselló)

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
2006. december 9.
A Budapest, Ráday u. 32. alatti új színházteremben
Mosonyi Aliz – Fekete Gyula: Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború – báb-mesejáték gyerekeknek E.T.A. Hoffmann Diótörő c. írása motívumainak felhasználásával

Sz: Büki Marcell, Hannus Zoltán, Kakasy Dóra, Lovas Dániel, Nyakó Júlia, Rusznák Adrienn, Tamási Zoltán, Téglás Márton,
Zenészek: Pécsi Balázs, Suha-Kovács László
Munkatársak: Fodor Gergely, Kolics Ágota,

R: Fodor Tamás Báb – D: Németh Ilona, André Gabi, Bodor Kata, Schuckert Gréta

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
2007. március 16.
VIHAR, avagy a bűnbocsánat színjátéka – stúdióváltozat Shakespeare művére (Szeredás András szerkesztésében, Babits Mihály és Tandori Dezső fordításának valamint Büchner, Marlowe, Beckett szövegek felhasználásával)

Zene: Monori András R: Fodor Tamás, D: Szegő György, J: Németh Ilona F, H: Fodor Gergely
Sz: Büki Marcell, Fodor Tamás, Géczi Zoltán, Hannus Zoltán, Horváth Zsuzsa, Lovas Dániel, Madai Gábor mv,, Nyakó Júlia, Rusznák Adrienn, Tamási Zoltán, Téglás Márton

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
2007. március 21. – április 18.
Szellemek szigete szerdán (A Vihar… kísérő szemináriuma) Horányi Özséb, Heller Ágnes, Hoppál Mihály, Nádasdy Ádám, Szilágyi Ákos
——————————————————————————————————————————————–
2007. április 25. (befogadott előadás)
Doug Wright: A Magam Asszonya Vagyok
(Várnai Szilárd 35 szerepben)

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
2007. május 11.
Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború
A IV. Országos Gyermekszínházi Szemle 2007 Fődíja
Színházi Kritikusok díja 2007:
A 2006-2007-es évad legjobb gyerekelőadása
——————————————————————————————————————————————–
2007.szeptember 14.
Szophoklész, André Gide, Heiner Müller és John Jesurun: Philoktétész

R: Koltai M. Gábor, Dram: Sediánszki Nóra, D,J: Vereckei Rita, A: Gyulay Eszter
Sz: Mucsi Zoltán, Huszár Zsolt, Kovács Krisztián, Menszátor Héresz Attila

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
2007. október 6.
Kőrösi Zoltán – Gyarmati Kata: Orrocskákszínpadi groteszk vagy groteszk játék

R, D: Czajlik József J: Őry Katalin Z: Monori András
Sz: Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Horváth Zsuzsa, Lovas Dániel, Nagypál Gábor, Nyakó Júlia, Ollé Erik, Szoták Andrea

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
2007. november 8.
Ákombákom – Variációk egy hangra, négy szerzőre, száz évre
Lázár Ervin, Orbán Ottó, Karinthy Frigyes és Zelk Zoltán

Kézdy György monológja
——————————————————————————————————————————————–
2007. december 17.
Arthur Schnitzler: A zöld kakadu – hátborzongató valóságsó (Szeredás András átdolgozásában)

R: Fodor Tamás J: Németh Ilona A: Gyarmati Kata F, H: Fodor Gergely
Sz: Büki Marcell, Fodor Tamás, Géczi Zoltán, Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Horváth Zsuzsa, Lovas Dániel, Nagypál Gábor, Nyakó Júlia, Rusznák Adrienn, Spilák Lajos, Tamási Zoltán, Téglás Márton

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
2008. február 28.
Toepler Zoltán: Korpusz – rémdráma

R: Géczi Zoltán, D: Tamási Zoltán, A: Hannus Zoltán
Sz: Géczi Zoltán, Janicsek Péter m.v., Lovas Dániel, Marosi Viktor m.v. (Varga Balázs m.v.), Rusznák Adrienn, Tamási Zoltán, Toepler Zoltán m.v.
——————————————————————————————————————————————–
2008. szeptember 24. – október 22.
Ajvár szerdán – nyitott szeminárium Tolnai Ottó műveinek feldolgozásához: Spiró György Kelet-Közép Európa történelmi paradoxonjairól, Krasztev Péter a Balkánról mint mindig más számára létezőről, Balla Zsófia a kolozsvári szellemi körről, Forgách András a haza és a föld konfliktusáról és Balázs Attila a Magyarországon élő vajdasági emberek traumáiról Lucian Pintilie, Binka Zseljaszkova, Želimir Žilnik, Goran Paskaljevic. Filmjeivel
——————————————————————————————————————————————–
2008. október 30.
Tolnai Ottó (Gyarmati Kata „szövegvarkocsaival”): Skalpoljuk meg szegény Józsit!már-már komédia a Tűzálló esernyő, Végeladás, Paripacitrom c darabok alapján

R: Fodor Tamás, D-J: Németh Ilona és Bodor Kata
Sz: Fodor Tamás, Halmágyi Sándor, Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Horváth Zsuzsa, Lovas Dániel, Nyakó Júlia, Rusznák Adrienn, Spilák Lajos, Tamási Zoltán

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
2009. február 6.
Rinoceritisz (bemutató)

Rendező: Vékes Csaba

no images were found


——————————————————————————————————————————————–
2008. november 28.
Venyegyikt Jerofejev – Tamási Zoltán: Hű, de messze van Petuskivonatozás szédítő mámorban

D – R: Tamási Zoltán
Sz: Homonnai Katalin, Kakasy Dóra, Tamási Zoltán

no images were found

——————————————————————————————————————————————–

2009.05.07.
Harc a szalamandrákkal (bemutató)
Rendező: Géczi Zoltán

no images were found

——————————————————————————————————————————————–

2009.05.12.
Rettentő görög vitéz az V. Gyermekszínházi Szemlén
– legjobb gyerekelőadás díja

——————————————————————————————————————————————–

Színikritikusok díja 2008-2009.
Rettentő görög vitéz
– a legjobb gyerekelőadás

——————————————————————————————————————————————–

2009.06.05.
Hű de messze van Petuski
A POSZTon

——————————————————————————————————————————————–

2009.09.05.
Vidor Fesztivál
Hű, de mesze van Petuski!
– Capitano díj Tamási Zoltánnak

——————————————————————————————————————————————–

2009.09.15.
XV. Debreceni Alternatív Színházi Szemle
Hű, de messze van Petuski!
– Kreml díj – Tamási Zoltánnak
Rettentő görög vitéz
Rettentő szörny díj
– Németh Ilonának és Bodor Katának a bábokért

——————————————————————————————————————————————–

2009.09.16.
A Főváros Színházi díja
Hű, de messze van Petuski!
– legjobb alternatív előadás

——————————————————————————————————————————————–

2009.10.08.
Vakkacsa tojások (bemutató)
Rendező: Fodor Tamás

no images were found

——————————————————————————————————————————————–

2009.11.26.
A színházcsináló (bemutató)
Rendező: Tamási Zoltán

no images were found

——————————————————————————————————————————————–

2010.01.29.
A Danton-ügy (bemutató)
Rendező: Koltai M. Gábor

——————————————————————————————————————————————–

2010.04.09.
Téboly Thébában (bemutató)
Rendező: Fodor Tamás

——————————————————————————————————————————————–

2010.04.20.
Téboly Thébában
a Békés Megyei Jókai Színházban

——————————————————————————————————————————————–

2010.05.08.
V. Kaposvári Gyermek –és Ifjúsági Színházi Biennálé
Rettentő görög vitéz
– Üveghegy díj

——————————————————————————————————————————————–

2010.05.15.
Vakkacsa tojások
a Magyarországi Bábszínházak X. Jubileumi Találkozóján

——————————————————————————————————————————————–

2010-05-30.
A kíváncsi kiselefánt (bemutató)
Rendező-tervező: Németh Ilona

no images were found

——————————————————————————————————————————————–

2010.06.04.
Rettentő görög vitéz
a POSZTon

——————————————————————————————————————————————–

2010.08.24.
XV. Pécsi Nemzetközi Felnőttbáb Fesztivál
Vakkacsa tojások
– a legjobb társulati összjátékért
– Spilák Lajos – zenéért

——————————————————————————————————————————————–

2010.09.23.
Főváros Színházi díja
A Danton-ügy
– legjobb rendezés – Koltai M. Gábor
– legjobb férfi alakítás – Kuna Károly

——————————————————————————————————————————————–

2010.10.10.
Az aranykulcs (bemutató)
Rendező: Fodor Tamás

no images were found

——————————————————————————————————————————————–

2010.11.26.
Józanok csendje (bemutató)
Rendező: Mezei Kinga

——————————————————————————————————————————————–