Category Archives: Nincs kategorizálva

Öko-tudatos színházi együttműködés


Példaértékű öko-tudatos, zöld színházi társulást hozott létre tíz színházi, előadó-művészeti intézmény: a Miskolci Nemzeti Színház, a Rózsavölgyi Szalon, a Szentendrei Teátrum, a Kultkikötő, a Bartók Kamaraszínház (Dunaújváros), a Katona József Színház, az Örkény István Színház, a JURÁNYI Produkciós Közösségi Inkubátorház – Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (FÜGE Produkció), a Csiky Gergely Színház (Kaposvár) és a Stúdió K Színház.


A fenti intézmények közösen kapcsolódnak A Jövő Nézőiért
programhoz, amelyet a Miskolci Nemzeti Színház a 2019/2020-as évadban indított el, és amelynek céljai: szemléletformálás, minél több zöld programban való részvétel; környezettudatosságra törekvés az energetikai működésben, a hulladékkezelés és az üzemeltetés területén, újrahasznosításra törekvés a művészeti kivitelezés során; együttműködés zöld
szervezetekkel, cégekkel és közös zöld színházi programok megvalósítása, közös fellépés egy öko-tudatos színházi szakmai szervezet létrehozásáért. A zöld színházi társulás nyitott, mások is csatlakozhatnak, akik hasonlóan vélekednek: a színházi működés minden területén szükséges olyan megoldásokat találni, amelyekkel tehetünk a környezetünkért.

A megállapodás részeként színházunk a projektért felelős Zöld Nagyköveteket is választott. A feladatot Homonnai Katalin színésznő és Schäffer Zsuzsa művészeti titkár vállalta nagy örömmel.

Papp Endre színművész, A Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekt vezetője elmondta: „Az együttműködő intézmények, társulatok, egyesületek egyetértenek abban, hogy a színház a szemléletformálás fóruma, élen kell járnia jelentős közösségi ügyek elindításában, támogatásában. Azt is vallják: együtt még többet tehetünk a jövőért. Bár lehetetlen 100 százalékban zöldnek lenni, bevált jó módszerek – környezetkímélőbb,
fenntarthatóbb gyakorlatok elfogadása – segíthetnek
mindnyájunkat abban, hogyan tudnánk mégis minden nap környezettudatosabban gondolkodni, és fellépni az egészség és az egészséges életmód védelmében.”

A csatlakozó intézmények, társulatok, egyesületek közösen határozták meg: törekednek a jelmezek, bútorok, díszletelemek, kellékek újrafelhasználására, a környezettudatos
energetikai fejlesztések megvalósulására. Vállalják minden
intézményben egy ún. Zöld Sarok létrehozását. Zöld Nagykövetet neveznek ki, aki a projektért felelős minden
intézményben. Bevezetik a szelektív hulladékgyűjtést az
intézmény teljes területén, és egyéb gyűjtőpontokat hoznak létre a közönség-, vagy az üzemi terekben (használt nyomtatópatron-, üveg-, mobiltelefon-, fénycső- és elemgyűjtőedények). Legalább évi két alkalommal hirdetnek meg környezettudatos akciókat, vagy vesznek részt ilyen
rendezvényeken. Törekednek az öko-tudatos higiéniai szerek és sminkeszközök használatára, a papírfelhasználás csökkentésére. Részt vesznek a közösségi közlekedés nép-
szerűsítésében, online felületet hoznak létre zöld programjaik és fejlesztéseik számára.

A résztvevő színházak Zöld Nagykövetei:
Csiky Gergely Színház (Kaposvár): Szabó Nikolett, fotó: Luthár Kristóf
Jurányi Ház: Rozgonyi-Kulcsár Viktória, fotó: Dömölky Dániel
Katona József Színház: Pelsőczy Réka, fotó: Süveg Áron
Miskolci Nemzeti Színház: Papp Endre, fotó: Fecske Flóra
Stúdió K: Homonnai Katalin, fotó: Dömölky Dániel
Rózsavölgyi Szalon: Csiby Gergely, fotó: Ostorházi Bernadett
Örkény Színház: Für Anikó, fotó: Nagy Gergő
Kultkikötő: Nagy Viktor, fotó: Sebestyén Blanka
Bartók Kamaraszínház (Dunaújváros): Csadi Zoltán, fotó: Ónodi Zoltán
Szentendrei Teátrum: Vasvári Csaba, fotó: Polyák Attila
Stúdió K: Schäffer Zsuzsanna, fotó: Beliczay László

Elmarad

Sajnálattal értesítjük nézőinket, hogy az október 3-án délelőtt 11 órára meghirdetett A kíváncsi kiselefánt című előadásunk elmarad.