Category Archives: Nincs kategorizálva

A következő keresztútnál – Fotókiállítás

A következő keresztútnál címmel nyílik fotókiállítás a Kispont Galériában a Stúdió “K” közelmúltbeli előadásairól! A kiállítást május 6-án 18 órakor Tóth Réka Ágnes és Závada Péter költők nyitják meg. Mindenkit várunk
szeretettel!

A Ráday utcai színpadon láthattuk mostanában a Nerót egy szűk sárga dobozba zárva, a Heilbronni Katicát edzőteremben, vagy éppen A Széplélek gigászi álomkastélyát. A mostani kiállításon egymás mellé kerülnek a jelenleg futó népszerű produkciók képei, így megelevenednek többek között Hegymegi Máté, Jeles András, Horváth Csaba, Urbán András, Edvin Liverić, valamint a Stúdió K k2-vel közös előadásai is. Emellett láthatunk képeket a társulat egyik legnépszerűbb, de a színházon kívül játszódó produkciójáról, a Peer Gyntről is.

A válogatott képeket Vass László, Slezák Zsuzsa, Schiller Kata, Molnár Miklós, Doma Petra, valamint Gordon Eszter készítette.
A május 16-ig látogatható tárlat egy nagyobb, jubileumi eseménysorozat része, amelyet a Stúdió K megalapításának 50. évfordulója alkalmából rendez.

A kiállítás naponta 16-20 óra közt tekinthető meg a Kispont Galériában. (IX. ker. Ráday utca 9.)

50 ÉVES A STÚDIÓ “K” – JUBILEUMI RENDEZVÉNYSOROZAT 6/5 – NŐI LÁTÓSZÖG

2022. május 4. szerda, 19:30

Beszélgetőpartnerek: Gyarmati Katalin, Nyakó Júlia, Pallagi Melitta, Zubek Adrienn
A beszélgetést vezeti: Sándor L. István
Regisztráció: https://forms.gle/SMq7aByNCT2Ca7du7

A Stúdió „K” hosszú, „kalandos” története számos korszakra tagolódik. Beszélgetéssorozatunk ötödik részében nemcsak az elmúlt 50 év különböző időszakairól esik majd szó, hanem a
jelenről, sőt talán a jövőről is. A Stúdió „K” históriájához kifejezett személyes, sőt hangsúlyozottan női nézőpontból közelítünk, hisz Sándor L. István beszélgetőtársa ezúttal négy nő lesz. Nyakó Julinak 15 éves korában meghatározó élménye volt a Woyzeck, nyilván ezért is csatlakozott 1982-ben a Stúdió „K”-hoz. De egy év múlva otthagyta őket. 1998-ban azonban
visszatért, és azóta a társulat egyik meghatározó színésze. Zubek Adrienn a 90-es évek végétől vett részt a társulat munkájában, az egyik legfontosabb „háttérmunkás” volt, majd 2010-től 2017-ig a Stúdió „K” ügyvezető igazgatójaként dolgozott. Gyarmati Kata 2006-tól 2008-ig dolgozott először
„mindenesként” a Stúdió „K”-ban, majd újvidéki és szabadkai „kitérő” után 2019-től vette át a társulat ügyvezetői és művészeti vezetői feladatait. Pallagi Melitta 2013-ban játszott először a Stúdió „K”-ban, majd kaposvári diplomájának
megszerzése (2015) után a társulat egyik meghatározó színésze lett.
Csak néhány „címszó” abból, ami szóba kerülhet a beszélgetésben:
Mást jelent-e a Stúdió „K”-ban dolgozni, mint egy kőszínházban?
Milyen személyesen megélni a független színházi létezést?
A szűkülő lehetőségek között milyen távlat adható ennek?
Hogyan képviselte régen, és miképp követi ma is a Stúdió „K” a színházi progressziót?
Folytatható-e az a társadalmilag érzékeny színház, amit a Stúdió „K” kezdetektől képviselt?
Külön terheket ró-e egy nőre, ha a független színházi létezést választja?
Mit jelent nőként részt venni egy színházi társulat életében, akár színészként, akár vezetőként.

Tehát női nézőpontról beszélgetünk arról a kalandos vállalkozásról, hogy egy civil társadalom ellenes korszakban miképp próbál továbbra is társadalmilag elkötelezett, progresszív színházat teremteni egy létében is fenyegetett független társulat.

A Stúdió „K” históriájának első korszakáról szól Sándor L. István Szabadságszigetek című könyve.
De a történet folytatódik…

50 ÉVES A STÚDIÓ K – JUBILEUMI RENDEZVÉNYSOROZAT
A hatrészes rendezvénysorozat nem emlékállítás az alkotócsoport és színház kivételesen izgalmas történetének, hanem – a színház szellemiségéhez méltóan – kritikusan elemzi a múltat, sőt, ha kell, vitába száll vele, ütközteti a jelennel. Minden alkalommal neves színházcsinálókat és kutatókat hívunk meg, hogy reflektáljanak a Stúdió K örökségére. A beszélgetéseket Sándor L. István színháztörténész, Darida Veronika esztéta, valamint Fodor Tamás a Stúdió “K” alapítója vezeti.

A borítóképen:
Részlet az Angyali üdvözlet című előadásból.
Nyakó Júlia, Pallagi Melitta, Homonnai Katalin
Fotó: Véner Orsolya

50 éves a Stúdió “K” – jubileumi rendezvénysorozat 6/4 – A következő lépés

2022. április 27. szerda 19:30

Résztvevők: Garai Judit, Hegymegi Máté, Szenteczki Zita és Závada Péter.
A beszélgetést Darida Veronika vezeti.

A jubileumi rendezvénysorozat negyedik alkalmán a Stúdió „K” vendégművészei legújabb generációjának képviselői beszélgetnek. Független, elismert alkotók, túl első jelentős sikereiken, de még közel az induláshoz. Akárcsak Stúdió „K”-ás „elődeikre”, rájuk is jellemző a társadalmi érzékenység és a progresszió, ám egy annyira más politikai és művészeti környezetben
szocializálódtak, hogy talán már ezek a kifejezések sem ugyanazt jelentik a számukra. Létezik-e mégis bármiféle folytonosság a Stúdió „K” félévszázados, folyamatos megújulási kísérleteiben? És ha igen, ez hogyan jelenik meg az új generáció munkáiban? Egyáltalán érdemes-e színházcsináló-generációkról beszélnünk vagy csupán művészi szempontoktól függetlenül csoportosítunk alkotókat korosztályok szerint?

A résztvevők:
Garai Judit dramaturg, Hegymegi Máté és Szenteczki Zita
rendezők, valamint Závada Péter költő, drámaíró.
A beszélgetést Darida Veronika esztéta, az ELTE BTK habilitált egyetemi docense vezeti.

Az esemény ingyenes, de a korlátozott férőhelyekre tekintettel regisztrációhoz kötött. A regisztrációhoz kattintson a linkre: https://forms.gle/QJALrCsFJrSHxTzcA

50 ÉVES A STÚDIÓ K – JUBILEUMI RENDEZVÉNYSOROZAT
A hatrészes rendezvénysorozat nem emlékállítás az alkotócsoport és színház kivételesen izgalmas történetének, hanem – a színház szellemiségéhez méltóan – kritikusan elemzi a múltat, sőt, ha kell, vitába száll vele, ütközteti a jelennel. Minden alkalommal neves színházcsinálókat és kutatókat hívunk meg, hogy reflektáljanak a Stúdió K örökségére. A beszélgetéseket Sándor L. István színháztörténész, Darida Veronika esztéta, valamint Fodor Tamás a Stúdió “K” alapítója vezeti.