Category Archives: Nincs kategorizálva

Pallagi Melitta a legjobb női főszereplő!

A Színházi Kritikusok Céhe idén 43. alkalommal adta át a Színikritikusok díját, amellyel a 2021/2022-es évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismerik el. A gálát október 18-án tartották az Örkény István Színházban.

Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a legjobb női főszereplő díját Pallagi Melittának ítélték meg, a Heilbronni Katicában nyújtott alakításáért.

Gratulálunk Melittának és az összes többi díjazottnak!

(Fotó: Gordon Eszter)

KÖZLEMÉNY

A Stúdió K Színház Társulata szolidaritását fejezi ki a diákok, tanárok és szülők mozgalmával. Társulatunk úgy határozott, hogy lehetővé teszi tagjai és közönsége számára, hogy részt
vehessenek az október 23-i, nagyszabásúnak ígérkező
diáktüntetéseken. Ezért egy nappal elhalasztjuk a Dagerrotípia című új előadásunk bemutatóját, amely így
október 24-én 19:30-kor lesz. A korábban megvásárolt, vagy lefoglalt jegyek érvényesíthetők a hétfői bemutatóra, vagy a keddi 2. előadásra, illetve a váltás helyén visszaválthatók.