Amphitryon

/Műsoron volt: 1998.12.04-2000.04.01-ig/

Heinrich von Kleist
Amphitryon

isteni szórakozás (komédia)
két részben

Moličre nyomán

Fordította:
Szabó Lőrinc

Amphitryon

Személyek:
Jupiter, Amphitryon alakjában: Szabó Domokos
Merkur, Sosias alakjában: Csák Zsolt
Amphitryon, thébai hadvezér: Nádasi László
Sosias, a szolgája: Hannus Zoltán
Alkmene, Amphitryon felesége: Csabai Judit
Charis, Sosias felesége: Homonnai Katalin
Photidas és Argatiphontidas: Tzafetás Roland

Történik Thébában, Amphitryon palotája előtt

Munkatársak: Fodor Gergely, Terray Barnabás

Dramaturg: Szeredás András

Látvány: Németh Ilona

Rendező: Fodor Tamás

Szorongó komédia a szerelmi játékok eldur­vulásáról, a hatalmasok felelősségéről, a flör­tök komollyá válásáról, a másolhatatlan mintákról, a kiismerhetetlenségről, érzéki csalódásainkról, a magunkra ébredés keserű szájízéről, a vá­lasztás lehetetlenségéről, a szerepek ránkkövesüléséről, az önmagunkkal való szembe­nézés hidegleléséről, a vendégművé­szek leszerepléséről, az alkotó örök kudarcá­ról, az öröm törékenységéről.

“Jól kibabrál az isteni Jupiter a halandó Amphitryonnal, amikor úgy csábítja el a feleségét, Alkménét, hogy a férj alakját veszi föl. A témát variálók hosszú sorában a zseniá­lis Kleist hatol a legmélyebbre: a frivol tett motívumainak szövevénye szinte kibogozhatatlan. A főisten biztosra akar menni, de a férj képében megkísérli elkülöníteni magát mint szeretőt. Egyszerre próbálja eltüntetni és érvényesíteni isteni és férfiúi mindenhatóságát; kíváncsisága kielégítésé­nek eszköze és akadálya az inkognitó. Szenved és dühöng, féltékeny Amphitryonra, akihez hű a felesége, pedig meg­csalta ővele, és bár az asszony érzi a különbséget – az érzéki fellángolás élményét a házastársi rutinölelések után -, virtuálisan ezt a dicsőséget is a férj zsebeli be. A főis­tennek önazonosság-zavara van, végtelen hatalmának tudata nem elég a boldogsághoz, s miközben narcisztikusan keresi a személyiségét, másoktól elveszi az övékét, majd kegyet gyakorol, visszaadja, az általa nemzett utóddal mint en­gesztelő ajándékkal tetézve. Érzékcsalódás, identitászavar, intimszféraválság, az éntudat megbomlása, a hatalmi arrogancia variációi, az isteni elhi­vatottság packázása az alárendelt szolgával, a kliens kitün­tetéses megalázása – mindez része az Amphitryon költői jelentéstartományának. Tisztelet a színháznak, ha megfejt belőle valamit. Fodor Tamás rendezése a Stúdió “K”-ban főként a személyesen frusztrált hatalom intézményes kom­penzálásáról szól. Jupiter (Szabó Domokos) egyre dühöd­tebben, elkeskenyülő ajakkal, megvetően fogadja, hogy az incselkedő Aljméné (Csabai Judit) az istent imádja, de a férjét szereti, vagyis a “felsőbbség” iránt előírt hódolatot véletlenül sem téveszti össze a meghitt érzékiséggel. Ez az előadás legjobb jelenete. Mielőtt azonban eltelnénk azzal az elégtétellel, hogy a hatalomban is az emberit szeretjük, végig kell néznünk, hogy a népség és katonaság (mindkettőt Tzafetás Roland játssza) csak addig ismeri föl Amphitryonban (Nádasi László) Amphitryont, amíg a ha­talmi jelek nem Jupiter “amphitryonsága” mellett szólnak. Akkor aztán szó nélkül gyomorszájon vágja a név jogos tulajdonosát. A “kettő” közül persze Alkméné is a birtokon belüli Amphitryont választja, nem a kirekesztettet. Nincs mese, szégyentelenül vonzódunk a hatalomhoz. Hogy leher­vad Charis (Homonnai Katalin), amikor kiderül, hogy a férj jogán mégsem Merkur isten (Csák Zsolt), csak a törvényes hitves, Sosias (Hannus Zoltán) lapogatta! A hatalmasoknak dicsőség jár, amiért megejtik az alattvalót (alattvalónőt). Föl is szolgálják tölcséres gramofonon a Wagner-halleluját, mialatt az isteni jóindulatban fürdő házaspár nem tud egy­másra nézni a megaláztatástól. Néhány vesszőnyaláb és száraz avar a Németh Ilona tervezte meghitt közös térben. A játék sohasem hazug vagy kimó­dolt, és minden pillanatát áthatja az érzékletessé tett gon­dolat.
A Stúdió “K” még mindig tudja, mi a színház.”

/Koltai Tamás: Személyiségzavar.  ÉS 1999. január 29/